Igaz, hogy az Európai Unió követelményeként megjelent a szennyvízhálózat kiépítése, így sok helyen feleslegessé vált az emésztőgödrök használata, azonban Magyarországon több olyan település található, ahol nem került kiépítésre a szennyvízhálózat, így ma is rengeteg helyen találkozhatunk velük. Mai blogbejegyzésünkben eláruljuk hogyan kell használni és karbantartani az emésztőgödröket, hogy elkerüljük a dugulásokat és azokat a problémákat, melyek jelentősen terhelhetik pénztárcánkat.

Mi az az emésztőgödör?

Az emésztőgödör először úgy tűnhet, hogy egy egyszerű földbe ásott gödör, azonban ez korántsem így van, ugyanis ez egy sokkal nagyobb precizitást igénylő tartály, mely betonból és acélból készül, általában 2-3 méter mély, és 4-7.000 liter a befogadóképessége.

Milyen célt szolgál?

Ez a tartály azt a célt szolgálja, hogy a háztartási tevékenységek során keletkező szennyvizet összegyűjtse. A szennyvízben található baktériumok pedig teszik a dolgukat, és lebontják az ételmaradékokat és más szerves anyagokat, melyek az emésztőgödörbe kerülnek.

Használata

Ahogyan a fent leírtakból is kiderül, az emésztőgödör kapacitása is véges, tehát nem árt a tartályt különböző időközönként kiüríteni és kitisztítani. Az emésztőgödör tisztításának gyakoriságát az befolyásolja, mennyire zsírosodott el a tartály oldala, illetve az is, hogy mennyi szennyvíz keletkezik a háztartási tevékenységek során.

Amennyiben szeretnénk, hogy emésztőgödrünk tevékenysége hatásos legyen, nem szabad megfeledkeznünk a különböző vegyi anyagok használatáról, melyek pozitív hatást gyakorolnak működésére.

Telepítése

Ha új emésztőgödröt telepítenénk, mindenképp vegyük figyelembe az ingatlan fekvését, a talaj tulajdonságait, illetve a talaj vízszintjét is, ugyanis igazán gyakori, hogy a nyári esőzések alkalmával megnő a gödör vízszintje, mely azt eredményezheti, hogy kiönt a szennyvíz. Ez nem kevés feladattal és a lakásban érezhető szaggal jár együtt.

Dugulása

Mint ahogyan a lefolyó, úgy az emésztőgödör is eldugulhat, főleg akkor, ha nincsen megfelelően karbantartva, vagy megfelelő időközönként kiszippantva. Az emésztőgödör eldugulása sokkal több kellemetlenséggel járhat, mint egy egyszerű dugulás, és sokkal jobban terheli pénztárcánkat.

Ezek lettek volna az emésztőgödörrel kapcsolatos információk, reméljük segítenek a dugulás megakadályozásában és a pénz spórolásban.

Nem sikerült időben megtenni a szükséges lépéseket és megtörtént a baj? Válasszon minket, hiszen mi gyorsan, hatékonyan hárítjuk el a legmakacsabb dugulást is, és munkánkra minden esetben garanciát vállalunk! Felvenné velünk a kapcsolatot? Elérhetőségeinket megtalálja a kapcsolat menüpont alatt, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot Facebook oldalunkon, ahol a legfrissebb cikkeinken kívül aktuális állásajánlatainkat és a céget érintő változásokat is megtalálja!