A padlóösszefolyónak kiemelt szerepe jut a fürdőszoba burkolatának vízelvezetésében, valamint a duguláselhárítás kivitelezésében. Bár viszonylag ritkán kerül a figyelem középpontjába, nem árt rendszeresen karbantartani. Ha ugyanis valami oknál fogva eldugul, általában szakember segítségére van szükség a probléma megoldásához.

Milyen típusai léteznek a padlóösszefolyónak?

A padlóösszefolyó értelemszerűen a vizes helyiség burkolatán helyezkedik el és kétféle változatban kapható. Az egyedülálló típus kizárólag a padlóra ömlött víz összegyűjtésére és elszállítására szolgál. Különösen jól jön ez a funkció, ha a mosógép meghibásodik, és a vizet a lefolyó helyett a burkolatra önti. Az ilyen összefolyó védi a padlózatot a túlzott elázástól, és megkönnyíti a szárítás folyamatát.

A másik verziót a csatlakozókkal ellátott padlóösszefolyó jelenti, amihez gyakorlatilag a helyiség bármely lefolyója hozzáköthető. Ebben az esetben a dugulások kockázata megnövekszik, hiszen a burkolaton túl, a kádból, zuhanyzóból, valamint a mosdókból érkező szennyvizet is el kell vezetnie. Ugyanakkor a fürdőkád alatti, nehezen hozzáférhető bűzelzáró duguláselhárítását egyszerűbbé teszi, akár a bontás is elkerülhetővé válik.

Milyen okok miatt alakulhat ki dugulás a padlóösszefolyóban?

A padlóösszefolyó dugulása mögött számtalan tényező húzódhat. A figyelmeztető jelek közül a padlóösszefolyó körül megjelenő, el nem vezetett víztócsa az egyik leginkább szembetűnő. Nagyon sok esetben a dugulás a könyökhajlatban összegyűlt szennyeződésekből keletkezik. Megfelelő karbantartás hiányában ebben különféle lerakódások alakulnak ki, amelyek bizonyos idő után nem engedik elfolyni a vizet.

Az akadály leggyakrabban összeállt hajcsomókból, illetve vegyszerek és tisztálkodási szerek maradványaiból tevődik össze. A dugulást előidéző tényezők, a csatlakozókkal ellátott padlóösszefolyóknál akár más lefolyók felől is érkezhetnek. Ennek elkerülése érdekében a kádaknál, zuhanyzóknál és a csapoknál érdemes szűrőket alkalmazni.

Ritkábban, de olyan lehetőségek is előfordulhatnak, amikor a padlóösszefolyóba egy óvatlan mozdulattal a burkolatról valamilyen nagyobb idegen tárgy kerül. A hajgumi, fogkefe és más fürdőszobai eszközök könnyen elakadhatnak a lefolyóban és a kihalászásuk sem mindig egyszerű.

A rossz szokások szintén dugulást okozhatnak. Ilyen lehet például a felmosóvíz rendszeres padlóösszefolyóba történő öntése. A koszos vízben rengeteg olyan szennyeződés ülepedhet meg, amelyek nagyon hamar gondokat eredményezhetnek.

Miért bűzlik a padlóösszefolyó?

A padlóösszefolyóból általában ritkán szokott bűz áradni, főleg, ha más lefolyók is csatlakoznak hozzá. A kellemetlen szagok elsősorban a bűzelzáróként is funkcionáló könyökhajlat körül keletkeznek. Normál körülmények között ebben a vezetékrészben állandóan víz található, ami megakadályozza a csatorna irányából érkező bűz lakótérbe áramlását. Ha viszont ez a könyökhajlat kiszárad, a gázok előtt nem lesz természetes zárófelület. Ilyenkor többnyire elegendő a vízzel való feltöltés, vagy csatlakozások esetén a rákötött csapok megnyitása. Amennyiben a könyökhajlat nem száradt ki, a benne megülő szennyeződések is bűzös szagokat áraszthatnak magukból. A rendszeres tisztítás tehát nem csupán a dugulások megelőzése érdekében ajánlott.

Hogyan lehet a padlóösszefolyó dugulását elhárítani?

A házi módszerek bevetéséhez nem szükséges szakembert fogadni. A könyökhajlatban összegyűlt iszapos szennyeződést például bárki eltávolíthatja. Ehhez nem kell mást tenni, mint a fedőrács felvétele után, gumikesztyűt húzva kiszedni a lerakódásokat. A nagyobb gond akkor áll fenn, ha a dugulás a padlóösszefolyó után keletkezik a rendszerben. Ekkor a szakember felkerése már elkerülhetetlen. A szerelő kézi spirál alkalmazásával megpróbálja megszüntetni a dugulást, de az is lehetséges, hogy gépi spirált kell bevetnie. Mivel a padlóösszefolyótól távolabb eső csatornaszakasz elérése nehézkes, a rendszeres áttisztítással jobb megelőzni a gondokat.

Amennyiben csatornatisztításra vagy duguláselhárításra lenne szüksége, a megadott elérhetőségeken várjuk a lejelentkezését, akár ünnepnapokon is. A munkálatokat Budapesten és a környező megyében egyaránt vállaljuk. Keressen minket bizalommal!